KARATE-DO KIALAKULÁSA

A karate-do egy indiai-kínai fejlődéstörténetű, okinawai eredetű pusztakezes harci művészet, amely feltehetően a XVII. század elején alakult ki a szigeten. Alapjául a kínai Shaolin-irány szolgált, bár egyesek sziámi hatást is feltételeznek. Az eredetileg Okinawa-Te-nek nevezett (okinawai kéz) pusztakezes módszert később már karate-jutsu (kínai kéz művészete) néven ismerték. Amikor a művészet japánba került, az okinawaiak nagy felháborodására nevét úgy változtatták meg, hogy a KARA szót más jellel írták le, ami az azonos ejtés ellenére nem kínait, hanem "üreset" jelentett. A karate-do elnevezés tehát japán, szó szerinti jelentése: "üres kezek útja", ahol az "út" (Do) szellemi utat, spirituális ösvényt, életutat, életmódot, gondolkozásmódot jelöl.

Karate kialakulása

A karate szülőföldje, Okinawa, a Ryukyu szigetcsoport legnagyobb szigete, amely Japán és Kína között helyezkedik el. Történelmi fekvésének következtében kultúráját és fejlődését kínai és japán hatások együttesen alakították.

A szigetcsoport a VI. századtól kezdve egyre szélesebb körű cserekereskedelmet folytatott az ázsiai országokkal, és ezzel párhuzamosan magukba szívták más népek harcművészeti elgondolásait.
A ryukyu-i kultúra aranykora a XIV-XV. századra tehető.

A karate kialakulásának első bizonyítható mozzanata 1349-ben, Shohashi király uralkodása idején következett be, amikor egy rendelet megtiltotta a fegyverviselést a polgári személyeknek.
Miután az okinawai történelmet - akárcsak a Japánt - mindvégig átitatták a törzsi háborúskodások, a köznép figyelme a pusztakezes harci rendszerek felé fordult, míg a fegyveres küzdelmi formákat a nemesség ápolta tovább. Elsősorban kínai hatásra ebben az időszakban fejlődött ki egy "TE (kéz)" elnevezésű módszer, amely nevéből fakadóan a fegyvertelen küzdelmi elképzeléseket foglalta magába. A későbbiek során gyakran használták az okinawa-te elnevezést is.

1609-ben komoly csapás érte az addig szabadon fejlődő okinawai kultúrát, mert a japán Satsuma klán lerohanta és katonai megszállás alá helyezte a szigetcsoportot. A klán vezetői betiltották a használatát mindenfajta fegyvernek, és a harci művészetek gyakorlását sem engedélyezték. A tiltás csaknem 300 éven át tartó érvényessége ellenére a TE művészete nem veszett el. A fegyveres technikákat az okinawai nemesi kasztban apáról fiúra hagyományozták, míg a köznép soraiban titokban tartott tréningek zajlottak. A hívek rejtett és elhagyatott helyeken gyakoroltak éjfél és hajnal között, félve a feljelentéstől. A tanulást övező titkosság és veszély nem szegte meg a harci és vállalkozó kedvet, sőt még inspirálta is az embereket a nagyobb erőfeszítésre. Ennek példája, hogy miután a hivatalosan ismert fegyverek használatát és a velük való gyakorlás tiltását szigorúan ellenőrizték, az emberek hétköznapi munkaeszközeiket kezdték fegyverré fejleszteni. így alakult ki a jellegzetesen okinawai fegyverhasználat, a kobudo, ami a későbbiekben a pusztakezes harci művészet szerves részévé vált. A japánokkal szembeni ellenállás évszázadaiban a TE (kéz) elnevezést egy másik, sokkal félelmetesebben hangzó váltotta fel. TOTE, azaz a Halál Keze lett az okinawai fegyvertelen harci rendszer megnevezése, ami egészen az 1900-as évek elejéig kitartott. Japán a XX. Század elejére teljesen bekebelezte a Ryukyu szigetcsoportot, majd bekövetkezett a konszolidáció, amikor engedélyezték a harci művészetek nyílt gyakorlását. 1903-tól a művészet a hivatalos oktatás részeként is megjelenhetett. Ekkor váltotta fel az addig Tote elnevezést a KARATE-JUTSU, a harci rendszer kialakulásában és fejlődésében döntő szerepet játszó három népcsoportra való emlékezés és tisztelet jegyeként. A kara akkoriban még kínai-t jelentett, a te az okinawai eredetre utalt, a jutsu pedig a művészet japán neve. A hivatalos elnevezés tehát a "kínai kéz művészete" lett. Az addig kizárólagosan Okinawá-n gyakorolt harci művészet 1921. március 6-án lépett ki a nyilvánosság elé, amikor Gichin Funakoshi és más mesterek bemutatót tartottak Hirohito régenshercegnek Japánban, elindítva ezzel a karate-jutsu nemzetközivé válását. 1932-ben az okinawai mesterek nagy felháborodására a japánok megváltoztatták a karate jelentését, mégpedig úgy, hogy a kara szót más írásjellel rajzolták le, ami az azonos kiejtés ellenére már nem kínait, hanem üreset, jelentett. Ekkortájt nyerte el a megnevezés mai formáját, és azóta hívják ezt a művészetet Karate-do-nak, azaz az üres kéz útjának.

Az okinawai karate története

A SHURI-TE

Nem lehet tudni, hogy pontosan kik kezdték a karatét kifejleszteni, de annyiban megegyeznek az ősi feljegyzések, hogy az első mesternek, Tote Sakugawá-t tartják.

Sakugawa (1733-1815) 17 évesen, apjának tett ígéretét betartva kezdett el harci művészetet tanulni Peichin Takahara mesternél. Takahara figyelmesen megszemlélte a fiút, majd azt mondta: "A harci művészetek egy egész életen át tartó tanulmányokat jelentenek, nem hónapokat vagy éveket. Filozófiája a DO-ra (életfelfogás), a HO-ra (formagyakorlat bemutatása) és a KATSU-ra (a forma gyakorlati alkalmazása) vonatkozik." Sakugawa hamarosan az egyik legjobb tanítvány lett. Mestere halálakor annak kérésére vette fel a Tote Sakugawa nevet, és ígéretet tett arra, hogy a művészetet a megfelelő szellemben adja tovább. Sakugawa hat éven át mélyítette tudását a legendás kínai származású mester, Kushanku irányítása alatt, aki az akkori idők legelismertebb pusztakezes oktatója volt. Ez a kínai mester 1761-ben érkezett okinawa szigetére, ahol barátai ösztönzésére mutatta be harci tudását. Ekkor láthatták híres formagyakorlatát, melyet követői Kushanku (Kanku) néven örökítettek tovább. Sakugawá-t az első valódi mesternek tekintették, mert nem specializálódott egyetlen technikai elemre. A művészet minden részében jártas volt. 78 éves volt már, amikor egy új tanítványt hoztak elébe. A fiúcska némileg megilletődötten állt Sakugawa előtt, amikor a mester így beszélt hozzá: "Sokon! A harci művészet kezdete egy új életmód kezdete is. Látni fogod, hogy a jellemed és a személyiséged döntőbb tényező, mint a fizikai képesség és az erő. Gondolod, hogy elég odaadó tudsz lenni a siker eléréséhez?" Matsumura egy pillanatig elgondolkozott, majd határozottan így felelt: "Nem fog csalódni bennem!"

Valóban, a fiú, Matsumura Sokon (1797-1889), a legkiválóbb mesterek egyike lett, akinek tetteiről legendákat meséltek. Győzelmeit nem csupán technikai képességeivel, hanem a lélektan gyakorlati alkalmazásával érte el. Hamarosan a királyi család oktatója lett, és így a legmegbecsültebb karate oktató. Leghíresebb tette egy bikával szembeni pusztakezes viadal, melyből győztesen került ki.

Matsumurának több híres tanítványa is volt, de talán a legjelentősebb Yasutsune Itosu (1830-1915) lett, aki 1846-ban, 16 évesen került az akkor 54 éves mesterhez. Matsumura végignézett a fiún, és azt mondta: "Első látásra vékony vagy, és azt mondanám, hogy nem való neked a harci művészet. De látok valamit a szemedben, ami tetszik nekem. Emlékezz arra, hogy a hozzáállás a fontos, mert az út nehéz, és a legnagyobb erőfeszítéseket követeli."


Itosu-ból 24 éves korára testileg erős, technikailag képzett tanítvány lett. Több neves tette is örökül maradt az utókorra, melyek közül említést érdemel, amikor puszta kézzel fékezett meg egy felbőszült bikát. Másik alkalommal Naha város harcosainak kihívására felelt meg, amikor egy Tomoyose nevű szakértőnek egyetlen kézélvédéssel eltörte a karját. Talán leghíresebb története mégis már idős korában, 1905-ben esett meg vele, amikor Okinawa már teljesen a japán fennhatóság alá került. A japán rendőrök lekicsinyelték a karate hatékonyságát és becsmérelték az okinawai művészetet. Itosu 75 éves volt már ekkor. Maga köré gyűjtötte a tanítványait, és azt mondta: "Hamarosan látni fogjátok, hogy milyen a karate valódi küzdelemben. Ezért határoztam el, hogy magam állok ki a japánnal. Természetesen nem ölöm meg, de meggyőzöm őket, hogy a karate a legfélelmetesebb pusztakezes harci művészet." A japán férfi nehezen fogadta el, hogy egy ilyen öregemberrel kell megküzdenie. Még viccelődött is a helyzeten. Aztán váratlanul megragadta Itosu mester ruháját, de az abban a pillanatban gyomron ütötte. A támadó a földre zuhant levegő után kapkodva. Itosu-ról azt tartották, hogy elérte a Meijin-fokozatot, vagyis amikor a művészet már túllépi a fizikai korlátokat. Több kata megalkotása is fűződik a nevéhez, talán legjelentősebb alkotása a Pinan-sorozat, amely a shuri alapokon nyugvó karate iskolákban mai is tananyag. Tanítványai közül az egyik leghíresebb, Gichin Funakoshi (1868-1956), aki tanáremberként dolgozott Okinawán, és az éjszaka leple alatt, titokban tanulta a művészetet mesterétől. 1921-ben több mestertársával egyetemben Japánba utazott, ahol bemutatót tartott a karate művészetéből. Japánban nyitotta meg saját dojó-ját, Shotokai néven.

Itosu másik tanítványa, aki a karate történelmében jelentős szerephez jutott, Kenwa Mabuni (1889-1952) mester volt, aki a karate Shito-ryu iskoláját alapította meg.

A NAHA-TE

Egészen a XIX. századig csak egyfajta karate iskola létezett Okinawa szigetén, az, amelyiket Sakugawa és tanítványai oktattak.

A másik irányzat létrehozása, amelynek központja Naha városa lett, Kanryo Higaonna (1853-1915) nevéhez fűződik.

Higaonna sensei 24 éves korában, 1877-ben Kínába, a Fuchien tartománybeli Fuchou városába utazott, ahol Ryu Ryuko mestertől, a kínai Bai-he Quan (Fehér Daru) iskola elismert szakértőjétől tanult. A legenda szerint hét éven át folytatta a gyakorlást kínai mesterénél, akitől hét katát sajátíthatott el: Sanchin, Seienchin, Shisochin, Sepai, Sesan, Kururunfa és Suparinpei.

Higaonna mester hazatérte után dojó-t nyitott Nahában, és oktatni kezdte módszerét. Tanításában az alapok tökéletességet közelítő elsajátítására helyezte a hangsúlyt. Sokat gyakoroltatta a sanchin alapállást, melyet Ő úgy tudott végrehajtani, hogy a bokájára tekert kötéllel senki sem tudta álló helyzetéből elmozdítani. Hasizmával minden ütést sértetlenül elviselt, a nyakára tekert kötéllel pedig nem tudtak fojtást elérni nála.

Méltán leghíresebb tanítványa Chojun Miyagi sensei (1881-1953), aki 1902 szeptemberétől egészen mestere haláláig hű követője volt Higaonná-nak. Ekkor követve mentora példáját, saját maga is Kínába utazott, hogy ismereteit kiegészítse. A hagyomány szerint közel egy évet töltött el intenzív tréninggel, mialatt megismerkedett a kínai kempó vezető családjaival.

Okinawára visszatérve rendszerezte mestere tanításait, kiegészítve azokat saját tapasztalataival. Kínából magával hozta a Sanseiru katát, és a további évek során négy új gyakorlatot alkotott: Geki Sai Dai Ichi, Geki Sai Dai Ni, Tensho és Saifa. Iskolája a fizikai erőre, testi edzettségre, valamint a tudat nyugalmának megőrzésére helyezte a hangsúlyt, amihez speciális lelkigyakorlatok szolgáltak bevezetőként. Ő maga jeges vízesés alatti meditációval fejlesztette képességeit. 1924-ben Jigoro Kano professzor, a Judo megalapítója, néhány tanítványával nagy sikerű bemutatót tartott a szigeten. Ezek után többen kérték Miyagi mestert, hogy erősítse meg a karate helyzetét, és mutassa meg a művészetben rejlő lehetőségeket. Miyagi ragaszkodott ahhoz, hogy a meghívóra azt is írják rá: "Nem a látványosságért, hanem az okinawai karatéért!" A bemutató egy egész délután át tartott. összekötözött bambuszszálak közé Miyagi sensei ujjheggyel beszúrt és középről kihúzott egy szálat, egy fa kérgét puszta kézzel letépte, majd egy hatalmas, felfüggesztett húsdarabba szintén beledöfte a kezét, és kitépett egy darabot. A nézők botokkal üthették a testét, de semmi fájdalmat nem mutatott. Hüvelykujjával lyukat ütött egy petróleumoskannán, majd krétaporba lépett és a felugorva a mennyezeten hagyta a lábnyomát. A demonstrációt követően ezt mondta: "Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke. A karate teljes önfeláldozás." 1929-ben egyik tanítványa, Shinzato Jin'an, Japánból hazatérve kérte meg, hogy az addig elnevezés nélküli módszernek nevet adjon. Miyagi sensei egy kínai versben bukkant rá a megfelelő idézetre: "Minden a világegyetemben keményen és lágyan lélegzik..." Az iskola ekkor kapta a Goju-ryu nevet. Miyagi a karate halálig történő gyakorlásában hitt, a művészetet soha véget nem érő tanulásnak és kutatásnak tartotta.

A TOMARI-TE

A három okinawai karate irányzatból kétségkívül a tomari-te a legkisebb, mégis olyan jelentős iskolák kerültek ki innen, mint a Matsubayashi-ryu és az Isshin-ryu. A tomari-te háttérbe szorulásában minden bizonnyal közrejátszott az a tény, hogy az ebben a városban élő emberek egyszerű halászok voltak, a nemesi réteg elvétve volt megtalálható. A hagyomány szerint egy Annan nevu kínai tanította a híres shuri mesternek, Itosunak a Naihanchi, a Passai, a Rohai és a Wanshu formákat, melyeket Itosu sensei adoptált a saját iskolájába. Jion-tól, a buddhista paptól a Jion katát ismerhette meg, valamint két sai (vívóvilla) formagyakorlatot, a Jitté-t és a Jiin-t, melyek később mint pusztakezes gyakorlatok jelentek meg a shuri tanításban. Ez a tradíció adományozódott a tomari mesterek generációin keresztül a shuri karate kialakulásának körülményeiről. Az első nevesített tomari szakértőnek egy Shinpan Gusukuma nevű embert tartanak, aki a fent említett Annantól és Jiontól a nevüket viselő formagyakorlatokat tanulta meg.

A tomari-te kialakulását mégis Kosaku Matsumurá-nak (1829-1898) és Kokan Oyadomarinak (1827-1905) tulajdonítják. Kosaku Matsumura a karatét Chokun Makabé-tól, a madárembertől, Sakugawa tanítványától tanulta. Később már Oyadomarival együtt gyűjtötték az ismereteket Teruya Kishin (1804-1864) és Giko Uku (1800-1850) mesterek vezetése alatt. Matsumura Teruya sensei-t tartotta igazi mesterének. Ezekben az időkben a mesterek általában a házuk udvarán tanították a harci művészeteket, mert dojó-k akkortájt nemigen léteztek. Nagy körültekintéssel válogatták meg tanítványaikat, hogy megelőzzék a gondokat. Akadtak olyan fiatal karate nebulók, akik 2-3 év gyakorlással a hátuk mögött szakértőnek érezték magukat, és egy kihívás során meghaltak vagy megöltek valakit (természetesen ez nem csak a tomari karatésokra volt igaz). Matsumura és Oyadomari több technikai megoldást megváltoztattak és kicseréltek, az idők folyamán. Ez vezetett a tomari-te egyedi fejlődéséhez és a gyakorlásbeli eltérésekhez a másik két városhoz képest. A tomari iskola egyik kiemelkedő képességű mestere, a fiatal korában elhunyt Ankichi Aragaki (1899-1928) volt. Mesterei Shinpan Gusukuma, Chomo Hanashiro, Choshin Chibana és Chotoku Kyan voltak. 19 éves korára igen képzett harcossá vált, amit egy shuri városban megrendezett birkózó verseny megnyerésével igazolt. Az Ő nevéhez fűződik az egyedülálló tsumazaki mae geri (lábujjheggyel történő egyenes rúgás előre) feltalálása.

Itosu mester tanítványa volt Chotoku Kyan (1870-1945) sensei, aki 8 évesen kezdett harci művészetet tanulni, és a későbbiekben a Shorin-ryu Matsubayashi iskolájának egyik kialakítója lett. Különösen a rúgástechnikája volt egyedülálló a szigeten, mégis azt tanította, hogy "ha túlzottan bízunk akár a kézben, akár a lábban a másik rovására, az önvédelem labilis lesz." életét legendás képességek övezték, képes volt nagy magasságokba felugrani, és kinyújtott karját idős korában sem tudta senki behajlítani. Bár több kihívással is szembe kellett néznie, soha senki nem hallotta, hogy megverték volna. Titkát így foglalta össze: "Fejleszd a tanden-t, süllyeszd a tudatod oda, és minden akciót onnan hajts végre. Gyakorold a katát addig, amíg az már a tanden-ból fog mozogni. Amikor te magad váltál katává, elérted a titkot."

Különleges figurája volt az okinawai karaténak Choki Motobu (1871-1944) sensei, aki gyermekkorától kezdve durva, erőszakos természetű ember volt. Harcossága és fürgesége miatt a "majom" csúfnevet ragasztották rá. Kosaku Matsumura mestertől kapta első leckéit, aki két katát oktatott neki, de a küzdelem tanítását megtagadta, mert félt, hogy Motobu verekedésre fogja használni ismereteit. Az elkeseredett Motobu az utcán folytatta a harc tanulását azzal, hogy mindenkit kihívott, akit csak lehetett. 1921-ben Japánba, Osakába költözött, ahol 52 éves korában megküzdött egy bokszbajnokkal, akit egyetlen ütéssel a földre terített. Ez a tette nagy közönség előtt történt, és kellő hírnevet teremtett a számára. Dojó-t nyitott és karatét kezdett oktatni, felhasználva addigi tanulmányait. Tanítói munkássága megváltoztatta viselkedését, felismerte a karate igazi szellemiségét és életmódot váltott. 1936-ban visszatért Okinawára, hogy eredeti karate katákat tanuljon és a művészet lényegét tanulmányozhassa. A kumite gyakorlásának továbbra is hangsúlyozott fontosságot tulajdonított, a harc fejlődésének előmozdításában visszavonhatatlan érdemeket szerzett. A Matsubayashi iskola alapítója Shoshin Nagamine (1907-1996) sensei, aki 17 évesen kezdett harci művészetekkel foglalkozni. Első mestere Ankichi Aragaki sensei volt, akitől a karate szépségét és szellemiségét tanulta. 1931 és 1935 között Chotoku Kyan sensei oktatta, aki Nagamine első dojó-jának megnyitásakor rögtönzött bemutatót tartott tanítványa iránti tiszteletből. 1936-tól Motobu mester irányította a tréningjeit, melyek alatt elsősorban a küzdelem lényeges pontjait és alapjait ismerte meg. 1947-ben alapította meg a Matsubayashi iskolát, amely 18 katát foglal magába. A stílus magas állásokat használ, a rúgások szintje a derék, a kéztechnikákra az egyenes vonal a jellemző.

A modern karate

A modern karate megalkotójának, atyjának nevezett Gichin Funakoshi (1869-1957) volt az, aki a judo-hoz hasonlóan rendszerbe foglalta a megfelelő technikákat, támadásokat és védéseiket és a különböző állásokat. Funakoshi Okinawa Shuri tartományában született. Itt tanult és tanított élete első időszakában.

Funakoshi mester olyan kiváló mesterektől tanult, mint Itosu Yasutsune (1830-1915) és Azato Yasutsune.

A karate első bemutatkozása Okinawán 1903-ban volt, míg Japánba 1915-ben jutott el először. Az 1922-es bemutatóra a Japán Oktatásügyi Minisztérium meghívására került sor és innen nevezhető "töretlennek" a karate fejlődése. Az első klubot Funakoshi mester a Keio egyetemen nyitotta meg 1924-ben.

A karate kialakulásához a technikai hátteret kétségkívül a kínai harcművészetektől kapta. A hatodik században élt indiai szerzetes Bodhidharma (japán nevén Daruma) 520 körül ment kínába, ahol hosszabb vándorlás után jutott el az északi Honan tartományba, a Sung hegységben lévő Shaolin kolostorba (japán nevén Shorin-ji). Megszerzett tapasztalatainak köszönhetjük tanítását, mely szerint a test és a lélek elválaszthatatlan egymástól. Az általa bevezetett és szorgalmazott meditáció nem gyakorolható gyenge fizikai állapotban, ezért dolgozott ki egy gyakorlatsort, mely alkalmas a test fizikai állapotának fejlesztésére. Ezek még nem küzdőtechnikák voltak. Később lettek azzá a történelmi események hatására, az azokra adott válaszreakciók eredményeképpen. Az így kialakult pusztakezes küzdőtechnikák lettek az alapjai a karaténak is.

A modern karate már Funakoshi mester élete során "szétszakadt" több ágra és így új stílusok jöttek létre.

A négy legnagyobb tradicionális karate stílus

• Goju-ryu (Godzsu-riu)
• Shito-ryu (Sito-riu)
• Shotokan (Sotokan)
• Wado-ryu (Vado-riu)

A karate szellemisége: BUDO

Ahhoz, hogy a Budo fogalmát megértsük - vagy legalábbis megpróbáljuk megérteni -, nem árt, ha visszatekintünk a múltba és felidézzük a történelmi kezdeteket.

A bushido

Japánban a szamurájok élete, elveik (elkötelezettségük), a hűség mint fogalom szimbólumai lettek a keleti eszméknek.

A VIII. század végén olyan létesítményeket alapítottak, ahol a fegyveres nemesek gyakorolták a harcművészetet és a filozófiát - ez volt a budo elődje. Fontos azonban tudni, hogy a budo nem egy hely, hanem sokkal inkább egy szamuráj tanulásának, gyakorlásának és ezáltal fejlődésének útja.

A bushido jelentése a "harcos", és "út" szavakból áll össze. Azon íratlan szabályok összességét jelenti, amelyeket a harcot gyakorlók önmagukra nézve kötelezőnek éreztek. Ezeket a szabályokat a korábban szerzett tapasztalatokból gyűjtötték össze, és ebből alkották saját erkölcsi kódexüket.

A bushido fő eszméi a kötelességtudat és a hűség, illetve a belőlük eredeztethető hazafiság. Ezek ma is a legfontosabb erények - ennek köszönhetően a szamuráj máig a japán társadalom erkölcsi és szépségideálját jelenti.

A bushido erényei

Minden harcos tudta, hogy a felmenőitől örökölt hagyományokat és tapasztalatokat tovább kell vinnie, át kell adnia a családjának és az utókornak.

A küzdelemben alkalmazott szabadkezes és fegyveres technikák fejlesztésétől hosszú út vezetett a ma ismert harcművészetekig, test- és lélekfejlesztő gyakorlatokig. A napjainkban gyakorolt karate alapjainak lefektetésében nagy szerepe volt sensei Funakoshi Gichin-nek, aki szintén nemesi (szamuráj) családból származott.

A budo és a karate

A budo a XX. század során egyre nagyobb népszerűségre tett szert a nyugati világban is, elsősorban a szellemisége, esztétikai hatása, és a technikák tökéletessége révén.

Amikor tehát a budoról beszélünk, a karate szellemiségét idézzük fel.

A do a személyiség megnyilvánulása a cselekvésben és ettől kezdve a vereség és győzelem már nem olyan fontos.

A karate-do nem csak egyfajta elvont elméleti filozofálgatás, hanem egy olyan testedzés is, ami lehetővé teszi, hogy a rugalmasságunkat, gyorsaságunkat, erőnket, állóképességünket, vagyis mindazt, ami a modern értelembe vett egészséghez tartozik megőrizzük, sőt tovább fejlesszük. Az előbb említett elvek csak a rendszeres, kitartó gyakorlás során válnak élővé.

Az átlagembernek a budo nem mond sokat, azonban az évek elteltével, nagyon sokat gyakorolva előbb vagy utóbb mélyebben meg fogjuk érteni az igazi karate filozófiáját és lényegét.

Forrás: www.karatecserszegtomaj.hu/2010-05-08-tanitasok-a-karate-szellemisege-budo